Kun Péter "Kunos"

 

Pataky Attila a Metal karácsonyon figyelt fel rá a Pokolgép koncerten, és rögtön meg is hívta az EDDA-ba, mert Alapi István kiválása miatt szüksége volt egy szólógitárosra, ugyanis 1991 tavaszán Steve és Pethő Gábor (basszusgitáros) kiléptek a zenekarból és kimentek Kanadába szerencsét próbálni. A két gitáros kiválása hirtelen érintett mindenkit, egyrészt mert kész volt az uj lemez, másrészt már a május 1-ei koncert be volt harangozva és nem is akármilyen koncertet szántak. Pataky Attila a Poptarisznya c. műsorban jelentette be hogy megtalálta a megfelelő embert a szólógitáros posztra: Kun Pétert

1991 áprilisában meg is történt Kunos átigazolása, s a következő több mint 2 évet -haláláig- az EDDA szólógitáros posztját töltötte be. A következő hónap májusában Kicska László "Kicsi" -ex Rózsaszín Bombázók- lett a banda basszusgitárosa, ezt megelőzően a posztot - átmenetileg - Makovics Dénes töltötte be.

Ez az időszak elég "zavaros" volt a rockzenekar életében. Ennek a periódusnak az egyik - s talán a legfontosabb -  fejezete volt a Szélvihar c. album kiadása, amelyről rendkívül sok találgatás látott napvilágot. A lemezbemutatóra május 1-én a Pecsa-ban került sor, több mint ezer rajongó előtt, a koncertet a régi slágerek uralták, de a frissen megjelenő albumról is eljátszottak 5-6 számot. Igaz  az új albumot a lemezbemutatón még nem lehetett kapni a tagcseréknek köszönhetően a borító újranyomása miatt csak három hetes késéssel került a boltok polcaira. Kunosnak ez volt az első koncertje új zenekarával, amit intenzív próbák előztek meg. Petit amúgy hamar megszerette a közönség: mindenki jó kiállású, tehetséges gitáros volt akinek nem szállt el az agya a sikerektől. Minden koncerten tudott valami újat mutatni amivel bizonyította hogy helye van a zenekarban